Blue Monday

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez a mai nap tömény szenvedés volt. Letudtam a világ legelkeserítőbb műveletét, azaz leszedtem a karácsonyfát és az ünnepi díszítést. Ez legalább öt óra munka volt, beleértve a takarítást is, de még mindig mindenhol tűlevélbe bukkanok. Meg hiába lett hirtelen jó nagy hely a nappaliban, mégis, nagyon hiányzik a zöld fa és a csillogó égők, gondoltam, elmegyek a Lidl-be, hátha van már tulipáncsokor, így szoktam csinálni, fenyőfa után gyorsan veszek egy tavaszi virágot, cserepes krókuszt, kankalint vagy tulipánt, hogy ne fájjon annyira az ünnep elmúlta, de persze nem bírtam magam elvonszolni. Helyette megválaszoltam az emailjeimet, szomorkodtam egy kicsit, hogy miért nincs itthon egy kis hó, bezzeg Ausztriában mennyi van és mennyivel könnyebb úgy boldognak lenni, hogy fehér a táj, haladtam néhány sort a történettel, amit elkezdtem, de tényleg csak néhány sort, mert megjöttek a gyerekek, és mind más problémával állt elő, de leginkább azzal, hogy mit egyenek, mintha nem sorakoztak volna a hűtőben a műanyag dobozok, bennük a tejfölös csirke és a galuska. Márti hívott kávézni, de nem jutottam át hozzá (a szomszédba), pont a gyerekek miatt, emiatt megint szomorkodtam egy sort, aztán meg rosszul éreztem magam, hogy egy kávé miatt szomorkodom. Este végre fény derült mindenre, mert mikor üres szemmel bámultam éppen a tévét, a Fókusz ment, amire kiválóan tudok nyitott szemmel aludni, de aztán elhangzott az a mondat, ami mégiscsak felébresztett:

„Ma van az év legszomorúbb napja. Még neve is van: Blue Monday.”

Így végre értek mindent és már nem is olyan rossz.