Tanárságom pillanatai

Az általános iskolás osztálytalálkozóra (mert nekünk ilyen is szokott lenni), a régi osztályfőnökünk különös dologgal készült. Elővett egy mappából néhány papírlapot (nem tűntek mai darabnak) és azt mondta, felolvassa a rajta lévő írásokat. Jelentkezzen, aki úgy érzi magára ismer. A dolgozat címe ez volt: „ A családom 15 év múlva”. (Igen, itt van egy kis zavar az időben, nem tartottunk 15 éves osztálytalálkozót, így azzal kezdte a tanárunk, hogy késtünk öt évet, de ő akkor indítaná is a játékot.)

Ellentétben más osztálytársaimmal, nem emlékeztem, hogy nyolcadikban írtunk volna ilyet. Ettől függetlenül, könnyű volt kitalálni, hogy melyik az enyém, ugyanis megírtam az anyám, azaz a nővérem életét. Némi melléfogás, mert csak egy gyerekem van, de a többi stimmel. Tanár vagyok, éldegélek a férjemmel és a kislányommal, sokat jön hozzám anyukám látogatóba, ha lefektetem Zsuzskát (a nővérem elsőszülöttje is Zsuzsa, csak szólok), még tévézünk a férjemmel egy kicsit, majd tízkor leoltjuk a villanyt.

Ami szíven ütött a dolgozatban, hogy pedagógusnak láttam magam a jövőben. Akárcsak anyám és a testvérem. Szerencsére vagy szerencsétlenségemre nem ez történt, más pálya felé fordultam, hogy aztán mindenféle vargabetűkkel, iskolákkal, tanfolyamokkal mégiscsak tanítsak. Ez meg a mai emlékem, mert találkoztam egy régi tanítványommal az újságíró iskolából, és olyan jól esett, hogy most is tőlem kér tanácsot az írásban.

Mikor először felkértek oktatónak a Centrál Médiaakadémián, még idegennek éreztem a feladatot, sok rossz emlék feljött a múltból, ami tanárokhoz és diákokhoz kötődött. Aztán az első szerkesztői kurzust követte a második, aztán enyém lett az újságíró csapat is, egész hétvégén csak felnőtteknek magyaráztam a hírről, interjúról, riportról.

A nagy áttörést aztán az jelentette, hogy a frontális, merev oktatást leváltottam online-ra, és megcsináltam a saját kurzusomat, beletéve minden tudást és tapasztalatot, amit az évek alatt gyűjtöttem. Sokat gondolkodtam, minek is kellett ez nekem, aztán ma megjött a válasz. Hát ezekért a hallgatókért, akik felutaznak Kecskemétről Pestre, hogy igyanak velem egy kávét és beszélgessünk regényekről, témákról, cikkekről, alkotói válságról, írói rutinról, ihletről és ihlettelenségről.

Innen üzenem Ildinek, hogy köszi a találkozást, a lelki muníciót, és akit érdekel az írás, valamint vágyik efféle tanár-diák, mentor-gyakornok, baráti viszonyra, az jöjjön az újmédia újságírás tanfolyamomra. Részletek a honlapomon (valyinagyerika.hu)

A kép Ernst Ludwig Kirchner, Café című képe, úgy éreztem, ez adja legjobban vissza a mai kávézás hangulatát.