Már kapható a könyvesboltokban és itt is megrendelheted
Lehet-e jónak nevezni azt a könyvet, amely két nyomorult ember nyomorultságáról szól?
Egyszer már olvastam egy rövid kis verseskötet, Ridegtartás volt a címe, egy hat éve szívinfartktusban elpusztult, a magát „lúzer Szokratész”-nek nevező Szabó Taylor Tibor nevű bizonytalan egzisztenciájú fickó költeményeiből Tódor János állította össze, én rövid fülszöveget írtam hozzá: „Nem jó ezeket a verseket olvasni. Az ember gondos munkával összeügyeskedi- hazudja magának a saját kis világát, aztán jön valaki, aki azt mondja, hogy hibát hibára halmozol…”
Tűpontos leírása egy olyan elfáradt és céltalan kapcsolatnak, amiben a nő és a férfi évekig, sőt évtizedekig eléldegél egymás mellett, ahol már semmi nyoma a szerelemnek vagy a tiszteletnek, csak a társas magány, az unalom és a megszokás marad.
Anna és Feri már hosszú évek óta alkotnak egy párt. Mindketten túl vannak már a negyvenen, nem élnek házasságban, nincsenek gyerekeik, még csak szakmailag se igazán vannak nagyra törekvő álmaik.
[...]
Két párhuzamos a végtelenben…vajon találkoznak valamikor? Vajon megismerik úgy igazán egymást? Vajon megtanulnak szeretni?
Valójában minden ember tragédiája ugyanaz, párhuzamosok vagyunk a végtelenben, amik talán sosem találkoznak igazán.
Szabadok lehetünk, de vajon tényleg azok akarunk lenni? Mivel jár ez valójában? Kinek mit jelent pontosan? Annának felszabadulást a szülői szerep alól, amibe függő testvére folyton belekényszeríti. Menekülni a gyerekkori traumáiból, amit alkoholista és bántalmazó édesapjának köszönhet.
Ferinek szabadulást a férfiakat érintő elvárásoktól, a gyávaság, a férfiatlanság stigmája alól.
Hol keresztezik egymást útjaik, egyáltalán keresztezhetik?
Anna és Feri talajvesztett negyvenesek; csak megtörténnek velük a dolgok, de sohasem ők a sorsuk irányítói. Sőt mintha nem is a maguk életét élnék, hanem csupán a felmenőikét folytatnák ténferegve a múltból kiinduló, sehova sem vezető ösvényeken, amelyekről esélyük sincs letérni. Miközben próbálnak megbirkózni súlyos terheikkel, veszteségeikkel, nem támaszkodhatnak senkire, mert emberi kapcsolataik sem működnek, jövőképük homályos,
megfogalmazni sem tudják, mit akarnak az élettől – és egymástól. Pedig szeretnének változtatni, mégis mindig ugyanott, ugyanabban a mókuskerékben találják magukat, és nem értik, miért történik velük mindez. Vajon van-e kiút ebből az életcsapdából, elnyerhetik-e a boldogságot azok, akik ilyen helyzetbe sodródtak, vagy meg kell elégedniük „a párhuzamosok a végtelenben találkoznak” matematikai illúziójával? Erre ad egy lehetséges választ ez a könyv.
