Már kapható a könyvesboltokban és itt is megrendelheted
Erős kezdés volt ez a regény, sokszor már gyomorforgatóan őszinte és tanulságos. Kíváncsian várom @erikavalyinagy további műveit, remélem ti is!😊
De lássuk be, néha mi is megélnénk a luxust, ugye? Fullos szállodák, elegáns éttermek, drága utazások, luxuscikkek.. A könyv viszont remekül reflektál ezek árnyoldalaira. Az életemben zajló eseményekre is folyamatosan visszacsatolt a könyv és elgondolkodtatott. Felkavart és elgondolkodtatott. Érdekes olvasmány volt.
Rég olvastam magyar kortárs regényt, de Vályi-Nagy Erika regényét megérte kézbe venni 😁 A történet középpontjában két nővér és az ő mindenben különböző életük és kapcsolataik állnak.
👠Összességében végig fenntartotta az érdeklődésem a regény, néha kicsit elvesztem az időben, de a szereplők és a történet is kellően izgalmas és érdekes volt.
A Törtarany egy kijózanító és látókör szélesítő olvasmány az emberek sokféleségéről.
Nagyon tetszett a váltott szemszögű elbeszélésmód, azt az érzést keltette bennem, mintha ugyanazt a történetet egyszerre látnám feketén és fehéren.
Kiemelkedően jó regényről van szó, amit minél több embernek el kellene olvasnia.
A kötet elég pontos látképet ad arról, hogy milyen könnyen siklik rossz irányba, hamis, talmi dolgokra fókuszálva egy élet, s aztán dől össze, mint egy kártyavár…
Alapigazság: a pénz nem boldogít, csupán az általa elérhető dolgok tömik be átmenetileg a réseket, amiket az igazán fontos érzelmek hiánya üt rajtunk.
A könyv kiválóan reflektál a látszat és a mögötte megbúvó valóság közötti különbségekre, és arra, hogy a változás csakis bennünk rejlik!
Mindkét női életút azt mutatja meg, hogy mennyire sokszínűek vagyunk mi emberek, ugyanakkor mindannyiunkban közös a boldogság és a beteljesülés iránti vágy. Bármennyire különbözik is a két nővér életszemlélete és értékrendje, a két testvér mégsem ítélkezik egymás felett, hanem beszélgetéseik során eljutnak oda, hogy megismerjék és megértsék a másik fél nézőpontját is.
Ami a legjobban tetszett, az a család háttértörténete és a két lány személyiségfejlődése volt, ami leginkább a regény végére teljesedett ki.
A harmincas évei elején járó Amira természetesnek veszi, hogy a szépsége elég valuta a könnyebb, fényűző élethez. Nem foglalkozik azzal, hogy milyen út vezetett az anyagi gondtalansághoz, mint ahogy az sem érdekli, mit hoz a jövő. A férfiakat leginkább eszköznek tekinti a céljai eléréséhez. Ebbe a felszínes csillogásba szivárog be egy új érzelem, amely alattomos módon bomlasztja szét az eddig felrakott kereteket, hozza közelebb Amirát lenézett, vidéki nővéréhez,
Rebekához, és készteti arra, hogy végiggondolja, ki is ő valójában. Vályi-Nagy Erika első regénye megrendítően őszinte könyv a választásaink fontosságáról, látszat és valóság ellentmondásairól, bántásokról és megbocsátásokról, menekülésről és maradásról, mindannyiunk dilemmáiról.
Vályi-Nagy Erika jól ismeri az emberi kapcsolatok legmélyebb igazságait. Ismer minket. Rólunk ír. Ezért szeretem olvasni.
Pór Attila, Nők Lapja
Alig tudtam letenni a könyvet! A főszereplők sorsa a szemünk láttára alakul, életszerű, emberi és izgalmas történet. Várom a folytatást!
Lukács Katalin